A csírafogyasztás, és különösen az otthoni csíratermesztés megalázó, gyötrelmes, és a mániákus depresszió előidézésére önmagában alkalmas tevékenység.
Mert ugye kik esznek csírát? Nyilvánvalóan azok a vastag nemezpulóvert és zsákruhát viselő, szőrős lábú lányok és fiúk, akik egyébként kidobták a televíziót, sátorban laknak, és a csíra utáni második kedvenc eledelük a puliszka meg mondjuk az erjesztett kancatej.


Vagy – komolyabbra fordítva a szót – azok a csonttá soványodott, nyilvánvalóan súlyos betegek, akik már csak abban bízhatnak, hogy saját erejükkel, szigorú étkezési szabályokat betartva talán képesek lesznek visszanyerni egészségüket.

Legalábbis így gondoltam néhány évvel ezelőttig, amikor az üzletek polcain elkezdtek felbukkanni a kis műanyag dobozban kapható, üdezöld növénykezdemények. Ha módom van rá, szeretek minden újdonságot azonnal kipróbálni, vásároltam tehát csírát is, és rögtön kiderült, hogy jól tettem, mert sokkal finomabb, mint a vízízű, üvegházban nevelt spanyol paradicsomok. Nem elhanyagolható, hogy akkoriban még olcsó is volt, egy dobozka 300-350 forintba került. Egy szelet vajas pirítós csírával – tudom, hogy nem hangzik egy gasztronómiai sasfészeknek, de nagggyon finom.

Nyáron el vagyunk látva friss zöldséggel-gyümölccsel, így a csírák kicsit elfelejtődtek, de ahogy eljött az ősz, megint szezonjuk van. Azazhogy szezonjuk lenne, mert idén már nevetségesen drágán, 500 forint körül adják őket. A „nagyüzemi” csíranevelés az egyik legolcsóbb és tutira a legbiztonságosabb mezőgazdasági tevékenység. A csíra nincs kitéve az időjárás viszontagságainak, 4-5 nap alatt megnő, nem igényel vegyszeres kezelést, sőt, az a lényege, hogy bio. Fény, víz, levegő és szobahőmérséklet mindösszesen amire szüksége van. Ezen felül a csírázómagvak olcsón beszerezhetőek, és a kis csírák tökéletesen szállíthatóak egy legolcsóbb műanyag dobozban. Szóval semmi nem indokolja a magas árakat.

Komolyra fordítva
Ahány tanulmány, annyiféleképpen indokolja, hogy a csíra miért úgynevezett szuperélelmiszer. Állítólag ezek a kis bébinövények koncentráltan tartalmazzák mindazokat a jótékony tápanyagokat, amelyek később majd a teljes növényben oszlanak szét. Egyszerre esszük meg a növény szárát, fejét és gyökerét, mégpedig nagy mennyiségben. Jonny Bowden, egy különösen népszerű amerikai táplálkozástudományi szakember tanulmánya szerint egy bolti műanyagdobozban kb. 4000 csíra van, azaz 4000 teljes növénynek megfelelő fitotápanyag.

Külön kiemeli például a brokkolicsírát, amiben rengeteg nyomelem és aminosav van, többek között néhány rákellenes hatással bíró is. (Ez az írás egy könyvben olvasható, amelyet magyarul is kiadtak: Jonny Bowden: Egészséges élet, egészséges táplálkozás, Egmont kiadó, 2008)

A neten rengeteg információt találhatunk a csíratermesztésről, vagy magukról a csírákról, hogy melyiknek milyen áldásos hatása van. Érdemes például ezt a cikket elolvasni, mert viszonylag röviden foglalja össze azokat a tudnivalókat, amelyekre szükségünk lehet ahhoz, hogy egy jobb társaságban ne érezzük magunkat kínosan, amikor csírákra terelődik a szó.

Aki felszerelést szeretne vásárolni, az csak írja be a „csíráztató edény” szót a keresőbe, és több mint száz lehetőség közül válogathat.

A fent leírtak miatt határoztam el, hogy idén saját magamnak fogom megtermeszteni a csíráimat. És mivel én nem vagyok nagyüzemi csíratermesztő, innentől kezdve az életem kudarcok sorozatává vált. Az első alkalommal nem gondoltam, hogy a csíratermesztés nagy kunszt lehet, fogtam egy tálat, kibéleltem zsebkendővel, rászórtam a magvakat, meglocsoltam őket és vártam. Az első adag kiszáradt, amikor egy nap elfelejtettem meglocsolni. A második megrohadt, mert túl soknak találta a vizet. A harmadik eresztés tökéletes lehetet volna, de amikor le akartam szüretelni, a zsebkendő beleragadt a gyökerecskék közé, így az egész adag alkalmatlanná vált emberi fogyasztásra.

Ekkor azt találtam ki, hogy finom homokra szóróm a csírákat, amit majd a szüret után egyszerűen csak leöblítek róluk. Majdnem sikerült. Megint tökéletes kis csíráim lettek, de a sűrű gyökérzetből egyszerűen lehetetlen volt kimosni a homokot. Azért megpróbáltam megenni, de szörnyű volt ahogyan csikorgott a fogaim között.

Kudarcot vallottam. Ezen már csak az internet segíthetett.

Hamar kiderült, hogy az ideális megoldás a csíráztatótál használata. Ezt pillanatok alatt be is szereztem, gyógynövény és bioboltokban kapható, meg a legtöbb egészség-webáruházban is.

Már a használati utasítás olvasásakor tudtam, hogy ez az a módszer, amire szükségem van. A csíráztatótál egymásra rakható átlátszó tálakból áll, melyek az alsó kivételével ki vannak lyuggatva. A beáztatott, majd az edényekben egyenletesen eloszlatott magvakat az alsó rekeszben álló víz tartja mindig egy kicsit nedvesen, de egyszer egy nap víz alatt le kell őket öblíteni.

Hamar kinőttek, az igaz. Viszont borzalmasan büdösek. Hiába öblítettem őket le alaposan, másnapra már szörnyű volt a szaguk. A mostani állás az, hogy az otthon termesztett csírák olyanok, mint a magyar narancs. Egy kicsit sárgább, egy kicsit savanyúbb, de a mienk. Lehetne még tökéletesíteni rajtuk.

Szerencsére a képen nem látszik a szaguk
Szerencsére a képen nem látszik a szaguk
Ennek ellenére mindenki arra bíztatok, hogy ha eddig még nem kezdett bele, ne halogassa tovább az otthoni csíratermesztést. Olyan út ez, amelynek végére érve bölcsebb, megfontoltabb emberré válhatunk. Szerintem én még nem értem el teljesen a bölcsességet, amit abból is gondolok, hogy egy ideje nézegetek egy elektromos csíráztatógépet a neten, ami több mint 30 ezerbe kerül...

Válasz