Platánfa

Tatai nagy platán
A tatai nagy platánfa említésekor a környékbeliek mind az Öreg-tó partján álló, méltóságteljes óriásplatánra gondolnak, mely a vár délnyugati kapujának közelében áll majd 230 éve. A fát több társával együtt Versailles-ból hozatták az Esterházy-család tatai grófi ágát alapító Esterházy Miklós János koronaőr fia, Ferenc megbízásából. Éveinek hosszú sora alatt nemcsak az időjárás viszontagságait kellett túlélnie, vihart, villámot, hanem az emberek támadásait is.
Fa elhelyezkedése: Tata, Kastély tér, Platán Restaurant & Cafe előtt. GPS: 47.64767096, 18.3188049495
Faj: Platanus orientalis Kora: 232
Magassága: 19 m

Törzskerület: 650 cm

Ha a vén platán mesélni tudna, történeteivel több könyvet is megtölthetne a lombjai alatt szövődő barátságokról, boldog randevúkról, az általa megihletett művészekről. A tóparton sétálva aligha találkoznánk olyan helybélivel, akinek ne lenne hozzá fűződő élménye. Így volt ezzel Pribojszky Mátyás Kölcsey-díjas író is, aki a fának köszönhetően nyerte vissza íráskészségét. Sztrókon esett át, nem tudott többé alkotni. „Majd ha Tatára költözünk, az öreg platán meggyógyít” - reménykedett. A fa varázslatos hangulata újra felélesztette írói fantáziáját és megírta a Platánkirály című meséjét. A főhős Pinka Péter a tatai vármúzeum takarítócsoportjának vezetője egy kora reggelen rejtélyes belső hang hatására elindult otthonából. 

Részlet a meséből

„Áthaladt a boltíves kapu alatt, s rögtön meglátta a vöröslő égbolton kirajzolódni vénséges barátját, az öreg, platánóriást. Eltéveszthetetlen volt, méltóságos, tiszteletre méltó. Szokása szerint közel sétált hozzá, megsimogatta a fa derekát, és pajtáskodva megszólította:

– Jó reggelt, Öregúr! Milyen volt a tél? Hosszú, mi? Jól vagy? Három pad is áll ott, kitapogatta az egyiket és lehuppant rá. Közben tovább folytatta gondolatban a beszélgetést a fával:

– Nem lettél beteg Öregúr? A gyökereid rendben vannak? Nem tett bennük kárt a hideg? Szerencsére, nem volt kemény a tél, csak hosszú. A vén fa lombjai mintha igenlőn bólogattak volna, legalábbis Péter úgy vélte, de az is lehet, hogy csak a szél borzolta éppen feléje az ágakat, vagyis képzelődött...

...Pinka Péter elvarázsolva gyönyörködött a látványban, szemei lecsukódtak, feje félrebillent, félig alva kérdezte:

– Te hívattál, Öregúr? Itt vagyok! Megérkeztem. Mit kívánsz tőlem? S ekkor hihetetlen dolog történt: Pinka Péter agyában felsejlett egy hang. Mindegy honnan jött, megértette! Úgy érezte, hogy az öreg platán szólt hozzá:

– Igen, én hívtalak! S azért Téged, mert Te néha télen is meglátogatsz, és megkérdezted, hogy vagyok, hogyan viseltem a telet. Az nekem jólesik. No persze, ti, akiket én embereknek neveztem el magamban, nem is sejtitek, hogy mi fák is épp úgy képesek vagyunk érezni, mint ti. örülünk, félünk, bánkódunk. Ezért, ha az emberektől simogatást, jó szót, gondoskodást kapunk, örülünk, s ilyenkor a nedveink gyorsabban keringenek, ellenben, ha bántanak minket, a keringésünk lelassul. Képes mindezt megérteni egy apró emberke? Te megérted?

– Megértem, Platánapó. Mi is pontosan ugyanígy érzünk. Sajnáltunk, amikor ez a szörnyű seb keletkezett az ágaid között.

– Ne is emlékeztess rá! Régen történt! Gyalázat! Villámcsapás volt, ami ellen a fák sem védekezhetnek. Az emberek türelmetlenkedtek, nem bíztak bennem, nem várták ki, hogy magam növesszek új ágat az elpusztult helyén, betömték valami kemény förtelmes idegenséggel, ami azóta is kínoz, de nem lökhetem ki a testemből, mert a nedvkeringésem lelassult, erőtlenné vált körülötte. Viselnem kell, s szégyenkezem az emberek, a barátaim előtt. Pedig nem én tehetek róla. Lám, te sose csúfoltál érte.

– Ne búslakodj az embereken, Platánapó, rajtam is, másokon is vannak sérülések. Azt viszont valóban kevesen tudják, hogy a fák is éreznek, s ha meglátnak egy baltás embert, rettegnek. Én így ismertelek meg sérülten, mégis megszerettelek, a sebeddel együtt. Nem a te szégyened, hanem azoké, akik ezt az idegenséget, a betont odarakatták. Remélem, növesztesz helyette új ágat, szebbet, nagyobbat, s akkor kigyógyítunk az idegen anyagból. Akkor is te vagy a város legszebb fája, a fák királya!