2017-es Év Gyógynövénye, a mák (Papaver somniferum L.), az egyik legősibb, hazánkban is hagyományosan termesztett kultúrnövény, melyet évezredek óta használnak élelmezési és gyógyászati célból egyaránt. A növény napjainkban is jelentős gyógyszeripari alapanyag, azonban gyógyászati felhasználásának módja jelentősen átalakult az idők során. Míg korábban elsősorban a mákból nyert ópiumot, valamint a mákgubóból készült teát alkalmazták gyógyító céllal, addig a mák hatóanyagainak megismerését követően, már többnyire csak ezeket használja a modern orvoslás.

A mák magja népszerű alapanyaga a magyar gasztronómiának, ugyanakkor értékes hatóanyagainak kutatása és kinyerése területén elért hazai eredmények nemzetközi szinten is elismertek.

A kis-ázsiai eredetű mák (latin nevén Papaver somniferum L.) egyéves, tejnedvtartalmú növény. Virágjának sziromlevelei fajtától függően lehetnek fehérek, rózsaszín vagy lila színűek. Toktermése (gubója) számos apró, olajban gazdag magot tartalmaz, amelyek éretten kékes szürkék. A mákfogyasztás hazai kultusza összefüggésben lehet azzal, hogy a növény apró magjainak elfogyasztását a termékenységgel, a bőséggel valamint az anyagi jóléttel hozták összefüggésbe.

A zöld mákgubó bemetszése után kifolyó, majd megszilárduló tejnedv az ópium, amely évszázadokon át nemcsak élvezeti szerként volt ismert, hanem erős fájdalomcsillapító és altatószerként is használták. 1803-ban Friedrich Sertürner, német gyógyszerész azonosította az ópium fő fájdalomcsillapító hatóanyagát, amelyet Morpheusz – az álmok és alvás görög istene – után morfinnak nevezett el. A morfin, illetve a mintájára előállított szintetikus vegyületek a mai gyógyszerkincs alapvető részét képezik, amelyek elsősorban daganatos betegek fájdalmainak csillapítására alkalmazhatók. A mákban a morfin mellett egyéb, hasonló szerkezetű, az alkaloidok csoportjába tartozó anyagok is felhalmozódnak, ezek közül talán legismertebbek és legjelentősebbek a szintén gyógyszerként hasznosított, görcsoldó hatású papaverin, illetve a köhögéscsillapító kodein.

Az említett vegyületeket sokáig kizárólag ópiumból nyerték ki. Egy magyar kutató házaspár, Kabay János gyógyszerész (1896-1936) és felesége, Kelp Ilona vegyész (1897-1970) fedezte fel azt, hogy az értékes hatóanyagok a mezőgazdasági hulladékként értéktelennek tartott érett, száraz gubókból is előállíthatók. Az általuk kifejlesztett eljárás tette lehetővé, hogy a mák tartalomanyagait az orvoslás igényeit kielégítő mennyiségben gazdaságosan lehessen előállítani. A mák ipari feldolgozása a világ számos részén még ma is Kabayék módszerével történik.

A mák tehát speciális gyógynövény. Gyógyászati célból nem alkalmazható házilag elkészíthető formában, hanem a növény ipari feldolgozásával kinyert vegyületeket és a belőlük készülő gyógyszereket használják, ugyanis hatóanyagai nagyon erős hatásúak, pontos adagolás nélkül alkalmazásuk nem biztonságos, túladagolásuk veszélyes mérgezést okoz.

Gyógyszeripari célra számos mákfajtát nemesítettek hazánkban, amelyek nagy mennyiségben tartalmazzák a terápiás szempontból hasznos vegyületek valamelyikét. Az étkezési mákfajták alkaloidtartalma alacsony, ezért mákos ételeink fogyasztása esetén nem kell tartani a gyógyszerekéhez hasonló hatásoktól, mérgezéstől. A mákmagban található olaj telítetlen zsírsavakban gazdag, ezért a magok vagy a belőlük préselt olaj az egészséges étrend részét képezik.

Összegzésként elmondható, hogy több mint 6000 éve ismert gyógy- és élelmiszernövényként a mák méltán lett a 2017-es évben az Év Gyógynövénye.